img Leseprobe Leseprobe

A világ közepén

Gábor Ákos Tóth

EPUB
ca. 6,31

21. Század Kiadó img Link Publisher

Belletristik/Erzählende Literatur

Beschreibung

Akik az előző két kötetben (Édesvízi mediterrán, Szerelmem, Balaton) végigkövették a kanadai magyar házaspár „honfoglalását” a Balaton-part egyik legfestőibb szegletében, nem fognak csalódni Tóth Gábor Ákos balatoni trilógiájának befejező részében sem.


Mikor már azt gondolnánk, hogy az Oaks család boldogsága elől elhárult minden akadály, főhőseinkkel együtt kénytelenek vagyunk azzal szembesülni, hogy a Fenséges Romként emlegetett örökség felújítása és a hozzá tartozó, kincset érő szőlőbirtok művelése közel sem emészti fel annyi energiájukat, mint az a sokszor mulatságos felsülésekhez vezető igyekezet, hogy a helyiek befogadják őket maguk közé a szerénytelenül csak a világ közepeként aposztrofált Balatonszépén.


S bár látszólag minden adott lenne ahhoz, hogy felhőtlenül elmerüljenek a hamisítatlan balatoni élmények olykor szó szerint mámorító forgatagában, vagy éppen együtt kávézzanak Gérard Depardieu-vel, ehelyett hol felváltva loholnak Oaks idős apja után  aki többek között előszeretettel zargatja a kúriával együtt megörökölt háziasszonyukat –, hol kényszeresen igyekeznek megfelelni a vidéki romantikát kereső rokonok és ismerősök inváziószerű áradatának, olykor pedig kétségbeesett erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy megpróbáljanak eligazodni a magyar hivatalok zegzugos útvesztőiben...


Nem véletlen, hogy ilyenkor újra meg újra felmerül bennük a kérdés: vajon szükségszerű volt az, hogy ekkora fordulatot vegyen az életük? S noha néhány jó barátra is szert tesznek ez idő alatt a kissé bolondos helyiek köréből – akik finoman szólva árgus szemekkel figyelik minden megnyilvánulásukat –, igazából csak akkor kapnak megnyugtató választ a kételyeikre, amikor kiderül, hogy az Oaks família hamarosan egy apró jövevénnyel gyarapodik...


A híres toszkán és provence-i élményregényekkel vetekedő történet sodrását hatásosan adagolt sok-sok humorral, gasztronómiai kalanddal és életszeretettel fűszerezi a szerző, így aztán nekünk, olvasóknak nem marad más dolgunk, mint ismételten megmerítkezni a semmi mással össze nem téveszthető „édesvízi mediterrán” magával ragadó hangulatában és életérzésében.


 


 


Részlet a Nők Lapja Café ajánlásából


„Tóth Gábor Ákos új könyvét három élethelyzetben is érdemes elolvasni. 


- Egyszer akkor, ha a pénztárcánk és a szabadidős lehetőségeink nem engedélyeznek idén nyaralást, mert új regénye által néhány óra alatt hamisíthatatlan balatoni hangulatban találjuk magunkat. 


- Másszor akkor, ha úgy érezzük, az életünk perspektívái bezárultak – csakúgy, mint hősünknek, T. G. Oaksnak, aki a kanadai magyarok kertvárosi életét éli meglehetősen egysíkúan és örömtelenül, behódolva felesége és idős édesapja hóbortjainak, egészen addig, míg egy váratlan történés ki nem szakítja onnan.


- Harmadszor pedig akkor, ha egy kacagtató, öniróniával teli strandregényt szeretnénk a kezünkbe venni, ami amellett, hogy igen szórakoztató, fontos üzenetet hordoz: mindig a kezünkben van annak lehetősége, hogy változtassunk az életünkön.”

Weitere Titel von diesem Autor
Weitere Titel in dieser Kategorie
Cover Noémi regénye
Garamvölgyi Noémi
Cover Vágyak
Melissa Thorn
Cover Dark
Demelza Carlton
Cover Ghost
Demelza Carlton
Cover Shade
Demelza Carlton
Cover Claw
Demelza Carlton
Cover Atlas
Demelza Carlton
Cover Talon
Demelza Carlton
Cover Wings
Demelza Carlton
Cover Fang
Demelza Carlton
Cover Örvény
D. J. Augustine
Cover A királynő kalóza
Rónaszegi Miklós
Cover The Sinner
Shantel Tessier
Cover Ellentétes Oldalak
ALDIVAN TORRES
Cover Szavak hídja
Ispány Marietta

Kundenbewertungen

Schlagwörter

gasztro, trilógia, provance, balaton, bor, szórakoztató